A-
A+

Szervező


2009. február 12. csütörtök

SYMA Rendezvényközpont

 
Óriási érdeklődés a passzívházak iránt


Több mint 800 résztvevő jelenléte mellett, 2009. február 12-én, Budapesten került megrendezésre a II. Magyar Passzívház Konferencia. A Magyar Passzívház Szövetség és az Expositor Kft. által szervezett rendezvénynek idén a Tetők-Falak-Homlokzatok+Épületenergetika szakkiállítás adott otthont. A konferencián a passzívházak kifejlesztésében közvetlenül résztvevő, azt elsőként alkalmazó nemzetközi szaktekintélyek, illetve a Magyarországon passzívházakkal aktívan foglalkozó vállalatok és intézmények kompetens szakemberei tartottak előadást.

A Magyar Passzívház Szövetségnek kettős célja volt a konferencia megszervezésével. Egyrészt passzívház alapinformációt rendelkezésre bocsátani első kézből, közvetlenül a passzívház megalkotásában szerepet vállaló szaktekintélyek meghívásával, másrészt pedig bemutatni, hogy Magyarországon is rendelkezésre állnak mind a passzívházak létrehozásához szükséges alapanyagok, komponensek, mind pedig a szükséges, felkészült szaktudás.

A résztvevők száma a tavaly megrendezett I. Magyar Passzívház Konferenciához képest megduplázódott. Különösen figyelemre méltó az érdeklődők nagy száma, ha figyelembe vesszük, hogy az utolsó Nemzetközi Passzívház Konferenciát megközelítően ennyi, közel ezer fő látogatta. A látogatók túlnyomó része építész volt, akik közül többen is közölték, hogy a tudásvágy mellett azért is vesznek részt a konferencián, mert egyre több megrendelő érdeklődik náluk a passzívházak után.

Egy passzívház fűtési energiaszükséglete 80-90 %-kal kevesebb, mint egy hagyományos és 60-75 %-kal kevesebb, mint egy alacsony energiaszintű házé. 2008 végéig mintegy 16.000 passzívház épült világszerte, egyre több régió támogatja aktívan a passzívház szabvány alkalmazását. Magyarországon minden technikai feltétel adott ahhoz, hogy bárki passzívházat építsen magának.

Debreczy Zoltán
Magyar Passzívház Szövetség

 

Kreditpontok:

A Magyar Építész Kamara tagjai 5 kreditpontot kapnak a konferencián való részvételért, a Magyar Mérnök Kamaránál 1,5 pontot

Tervezett program:

08:00 Regisztráció

Áttekintés

09:00 Megnyitó

Bíró Marianna
építésgazdasági referens, Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Építésügyi és Építészeti Főosztály Építészeti és Építésgazdasági Osztály

Debreczy Zoltán
gépészmérnök, a Magyar Passzívház Szövetség elnöke,
PHI által minősített passzívháztervező gépészmérnök szellőzéstervező

Horváth Sándor
okl. építészmérnök, szakértő, a Magyar Passzívház Szövetség elnökségi tagja, BME Épületszerkezettani tanszék adjunktusa, az Épületszigetelők Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége alapító tagja, a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség (IFD) elnökhelyettese  

09:20 Passzívházak terjedése

Günter Lang
okl. építészmérnök, az Osztrák Passzívház Szövetség ügyvezetője

09:40 Energiahatékony várostervezés passzívházakkal

Rainer Vallentin
okl. építészmérnök, a Nemzetközi Passzívház Konferenciák elismert előadója

10:10 Szoláris építészet

Josef Király
okl. építészmérnök, a passzív-szoláris építészet egyik úttörője

10:40 Szlovák passzívház példák

Eugen Nagy Ph.D.
okl. építészmérnök

11:00 Szünet

Passzívház elmélet

11:20 Épületburok I. - Hőhídmentes tervezés

Dr. Berthold Kaufmann
okl. fizikus, Passivhaus Institut Darmstadt munkatársa

11:40 Épületburok II. - A légtömörség kérdései

Dr. Berthold Kaufmann
okl. fizikus, Passivhaus Institut Darmstadt munkatársa

12:00 Épületburok III. - Passzívház ablakok

Dr. Berthold Kaufmann
okl. fizikus, Passivhaus Institut Darmstadt munkatársa

12:20 Passzívház gépészet

Dr. Harald Krause
okl. fizikus, a Rosenheimi Főiskola épületfizika és épületgépész professzora, a PHI Darmstadt által feljogosított személy passzívház-minősítés kiállítására

12:50 Passzívházat építeni egyszerű - ha elkerüljük a leggyakoribb hibákat

Sariri-Baffia Enikő
okl. építőmérnők, a PHPP egyik kifejlesztője, a PHI Darmstadt által feljogosított személy passzívház-minősítés kiállítására

13:10 Ebédszünet

Magyarországon elérhető passzívház termékek és szolgáltatások

A-TEREM

14:30 A passzívházak szigetelésének kihívásai, Kruchina Sándor marketing vezető, Austrotherm Kft.


14:45 Hőhídmentes tetőszigetelés poliuretán táblákkal, Szatmári Zoltán alkalmazástechnikai mérnök-tanácsadó, Bachl Kft.                                                                                                                                                       

15:00 Passzív- és alacsony energiafelhasználású épületek a gyakorlatban
Györe József építész, technológiai és innovációs szakmérnök, Piacfejlesztési menedzser BASF

15:15 Passzívházak kivitelezési tapasztalatai, Béleczki Attila ügyvezető, Bauland Kft.

15:30 EVG-3D építési rendszer, mint az ISOACTIVE-3D alapja, Peheim Cristian Structual Engineer 3D-Advisor - EVG gmbh ISOACTIVE-3D építési rendszer, mint a passzívház építés egyik alternatívája, Bárkányi Tamás okl. gépészmérnök,BT & SONS Kft.

15:45 Innovatív hőszigetelő anyagok és rendszerek a passzívházépítésben és a passzívház szintig történő felújításban, Varga Edit PhD-hallgató, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar, Épületszerkezettani Tanszék

16:00 A légzárás szerepe a passzívházaknál, Farkas Imre ügyvezető, Dörken Kft.

16:15 Thermofloc, a környezetbarát - hőtároló szigetelés, Felföldi Imre ügyvezető, Felföldi Kft.                           

16:30 Energiadizájn - a jövő megoldása? Építészet egy új posztfosszilis korszak hajnalán
Ifj. Dr. habil Kistelegdi István DLA pítészmérnök, egyetemi docens Kistelegdi Építész-tervező Kft.,
PTE PMMK Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar Épületszerkezettan Tanszék 

B-TEREM

14:30 Drexel & Weiss, a passzívház gépészet úttörője, Gabula András, Magyar Légkomfort Társaság Kft.

14:45 Egynapos tanfolyam: Passzívházak tervezése építészeknek, Debreczy Zoltán PHI által minősített passzívháztervező gépészmérnök szellőzéstervező, Passzívház Akadémia Kft.

15:00 Hőszigetelési megoldások, Borzák Balarám Béla építészmérnök, alkalmazástechnológus Nikecell Kft.         

15: 15 CO2 kibocsátás-csökkentés új megközelítésben Horváth Levente PhD. a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport tagja Pintér és Laczkovits Bt.                                              

15:30 Cseh példa: 13 passzívház épületből álló beruházás, Lestyán Mária okleveles építész, Rockwool Hungary Kft.

15:45 ISOVER Multikomfort Passzívház, Dr. Laczkovits Zoltán okl. épületszigetelő szakmérnök

16:00 Passzív családi házak bemutatása, Sigray Judit okleveles építész, Sigray és Társa Építésziroda

16:15 Passzívház építése a gyakorlatban, Borsi Krisztina ügyvezető, Steelhouse Kft.

16:45 A konferencia zárása

A konferencia résztvevők a TFH+E szakkiállítást díjmentesen tekinthetik meg.