A-
A+

Szervező

II. Weber Panelrehabilitációs Konferencia

2009. február 11. szerda

SYMA Rendezvényközpont

Idén is rendkívül nagy érkelődés mellett zajlott a panelrehabilitáció teljes témáját lefedő II. Weber Panelrehabilitációs Konferencia.

A Saint-Gobain Weber Terranova Kft. égisze alatt szervezett szakmai találkozóra közel 400 résztvevő érkezett. A TFH társrendezvénye – immár második alkalommal – az iparosított technológiával készült épületek problémakörét tárgyalta, a lehető legátfogóbb módon.

Az Önkormányzati Minisztérium Lakásügyi Főosztály Főosztályvezetője nyitóelőadásában a pályázatokról, azok elbírálásának menetéről, a feltételek változásáról beszélt. Csider László kiemelte: a panelrehabilitáció 2009-ben is stratégiailag támogatott kérdés. Jelentős változás, hogy idén az MLI Kht. pályázatkezelési feladatait az  ÉMI Kht. vette át, így részükről két előadás is elhangzott: egy az ÉMI kibővült szerepéről és egy másik – szintén nagyon fontos kérdésről -  a homlokzati tűzterjedési vizsgálatokról. Az OTP Bank képviselője a finanszírozásról, a Weber kereskedelmi igazgatója a komplex projektmanagementről tartott előadást. Több beszámoló hangzott el a gyártók képviselőitől (hőszigetelés, nyílászárók, dűbelezés, tetőfelújítás, szellőzéstechnika), majd a munka gyakorlati problémáiról hallhattak a tapasztalt kivitelező-cégektől. A záróelőadáson  műszaki ellenőri szemmel nézték végig ismét a munkálatok minden fázisát, ezzel is erősítve a konferencia konklúzióját: a minőségi, biztos megoldások, a jól bevált rendszerek és gyártók, a jó referenciával és pénzügyi stabilitással rendelkező kivitelezők rendkívül sok kártól és bosszúságtól kímélik meg a lakókat – a kezdetben olcsóbbnak tűnő megoldás a végére legtöbbször a legdrágábbá válik.

További információ:

www.weber-terranova.hu

 Program:

9.00 - 9.05       Megnyitó
9.05 - 9.45       Minisztérium és a Panelrehabilitáció
                             Az elmúlt évek tapasztalatai, mi várható a jövőben?
9.45 - 10.20      Hogyan történik a pályázatok feldolgozása, kiértékelése, tapasztalatok
                              ÉMI KHT                 
10.20 - 10.40    Szünet
10.40 - 11.30    Weber komplex projektmanagement
                              Megvalósult projektek és tapasztalatok
11.30 - 12.00    Gyakorlati tapasztalatok a homlokzatok rögzítéstechnikájának szemszögéből
12.00 - 14.00    Ebédszünet - TFH+E kiállítás látogatás
14.00 - 14.20    ÉMI KHT és a Panelrehabilitáció  
14.20 - 14.40    Panelépületek tetőfelújításainak legfontosabb szempontjai     
14.40 - 15.20    A panelrehabilitáció és a szellőzés…
15.20 - 15.40    Szünet
15.40 - 16.10    A panelrehabilitáció gyakorlati szemmel, kivitelezői tapasztalatok
16.10 - 16.40    A panelrehabilitáció a nyílászárók mögül
16.40 - 17.00    A panelrahabilitáció műszaki ellenőri szemmel