
ZÖLDTETŐK a klímaváltozás ellen
Az épített szépítő zöldtető
A Zöldtetőépítők Országos Szövetsége konferenciája
2009. február 11. szerda
SYMA Rendezvényközpont
A TFH+E kiállítás és konferencia sorozat első napján rendezett seményen több száz szakember vett részt.
A nagy érdeklődés homlokterében a zöldtetőépítés jövőjét eghatározó, módosított kormányrendelet - OTÉK 182/2008 (VII.14.) - értékelése állt.
A ZÉOSZ célja, hogy a számos ellentmondást tartalmazó, szakmailag megalapozatlan kormányrendeletet vizsgálják felül. A hazai zöldtetőépítés szakemberei úgy vélik, hogy csak a fenntartható
fejlődés kritériumait figyelembevevő, a városökológiai és gazdaságossági érdekeket együttesen képviselő rendelet töltheti be szerepét. Nem elég csak megépíteni a tetőkerteket, hanem megóvásukról is kell gondoskodni. Hiányzik többek között a jelenlegi törvénytervezetből az épített zöldfelületek fenntartási kötelezettsége, amelyet rendeletileg, környezetvédelmi bírság terhe mellett kellene szavatolni.
Egy szakszerűen megépített és karbantartott zöldtető élettartalma akár több emberöltő is lehet, de ezt csak úgy lehet megvalósítani, ha a zöldtetőépítés itthon is elnyeri az önálló szakma jogosultságát. Legfőbb törekvésünk, rendeletileg elfogadtatni a zöldtetőépítés minőségi normatíváit.
Az építész és tájépítész szakma nyitott és befogadó a technológiai újdonságok terén, és ez bizakodással tölti el a ZÉOSZ vezetőségét, hogy a szakszerűségre törekvés jegyében megkezdett út helyes, és az egyetlen követendő.
A konferencia programja volt:
8.00-9.00 Érkezés, regisztráció,büfé
9.00-9.30 Köszöntők
1. A konferencia megnyitása
Fegyverneky Sándor főosztályvezető országos főépítész (NFGM)
2. Megnyitó, köszöntő – ZÉOSZ elnökétől,
Bellavics László
9.30-10.05 Hogyan lehet vonzóbbá tenni, ösztönözni a zöldtetőépítést?
A Németországi gyakorlat……
Ing. Wolfgang Ansel az IGRA igazgatója (Német o.)
10.10-10.45 Linz-Graz a zöld város, avagy mire képes egy város, ha az önkormányzat a zöldtetőépítés mögé áll?
Ing. Edmund Maurer
Linz Polgármesteri Hivatal (Ausztria)
10.50-11.10 Szünet
11.10-11.30 Zöldtetők a hazai szabályozási gyakorlatban ( OTÉK és egyéb jogi háttér )
Bellavics László (ZÉOSZ)
11.30-11.50 Szervesanyag nélküli extenzív tető ültetőközegek (hazai eredmények, tapasztalatok )
Dr. Gerzson László docens
(Budapesti Corvinus Egyetem)
11.50-12.10 Zöldtetők szerepe a városi hőszigetek mérséklésében
Prekuta János adjunktus (SZIE-YMFK)
12.10-13.30 Ebédszünet
13.20-15.40 Szekcióülések
A. szekció – házigazda: Haraszti László (VILLAS)
13:20 Zöldtetők előnyei a klímaváltozás tükrében
Horváth Sára tanársegéd (BME)
13:40-15.40 GYÁRTÓK SZAKMAI ELŐADÁSAI
Gyökeresen jobb, OÁZIS drénlemezzel
Kruchina Sándor AUSTROTHERM Kft.
LIAPOR szerepe a víztárolásban
Halász András LIABAU Kft.
Környezetbarát fordított megoldások
Gerendi Gábor RW BAUTECH Kft.
Bevonat szigetelések
Pethő Csaba MC-Bauchemie Kft
Zöldtetők szigetelése bitumenes lemezekkel
Haraszti László VILLAS Hungária Kft.
Zöldtetők értéke és költsége
Dezsényi Péter Deep Forest Kft.
B. szekció – házigazda: Dr Gerzson László docens (Bp-i Corvinus Egyetem)
13:20 Zöldhomlokzatok tervezési problémái
Pataky Rita adjunktus (BME)
13:40-15.40 GYÁRTÓK SZAKMAI ELŐADÁSAI
Szép zöldtető burkolatok
Varga Ferenc SEMMELROCK Kft.
Mindig zöld=DELTA MS 20 Perforálttal
Farkas Imre DÖRKEN Kft.
Zöldtetők öntözési megoldásai és vízarchitektúrák elhelyezése
Karlóczai Péter TECHNOCONSULT Kft.
Gyökérálló poliolefin (FPO) szigetelési rendszerek
Hollósy Miklós SIKA HUNGÁRIA Kft.
Meredek lejtésű zöldtetők
Mákos József BAUDER Kft
Zöldtető vízszigetelések ellenőrzése, hibakeresése, monitoringozása
Kovács András KBFI-Triász Kft.
15.40-16.00 Szünet
16.00-16.40 „Zöldtető desszert” avagy tévedni nem szabad!
A zöldtetők leggyakoribb hibái és azok megelőzése
Horváth Sándor adjunktus (BME)






