Bár a vadon élő állatokat soha nem szabad összetéveszteni a háziállatokkal, olykor azért ők is kedvesek egymással, sőt még akár velünk, emberekkel is. Nagyon aranyosak tudnak lenni például, amikor biztonságban érzik magukat vagy épp egy kis szeretgetésre vágynak – az ilyen kivételes pillanatokról pedig mindig megéri képet készíteni.
A most következő képeket olyan emberek készítették, akik valami miatt egy vadállatot fogadtak be és kezdtek nevelni. Ugyanakkor figyelmeztetni szeretnénk arra, hogy gondtalanul ne kövessétek példáikat!
 
Borjú, aki habfürdőt kapott az iowai farmon!

Mikor egy posszummal élsz, fel kell készülnöd arra, hogy a legváratlanabb helyekről bukkan majd elő..

Jól megy a tanítása!

Vuk és Jeremy!

A kis süni, aki imád túrázni!

Összebújtak!

Ő itt a kismókusom!

Tudja, hogy mi a fontos ezen a világon..

Otis, a bébi borz!

Cserép? Nem érdekel, mostantól itt pihenek!

Mélyen szundít, mivel tudja, hogy biztonságban van!

Egy sérült kengurut találtak..

.. később pedig befogadtak még néhányat!

Kis sivatagi róka!

Megmentett gepárd kölyök!

Tenyérnyi cukiság!