Minden embernek megvan a saját meghatározása a boldogságról. Azonban nagyon kellemes látni a munkád eredményeit, és tudni, hogy az erőfeszítéseid nem voltak hiábavalók. Meg kell osztanunk sikereinket másokkal, függetlenül attól, hogy a teljesítményünk nagy vagy kisebb. Talán egy nap majd valakit inspirálni fog a történeted.
Összegyűjtöttünk 18 történetet azokról az emberekről, akik feltárták személyes eredményeiket. Reméljük, hogy soha nem fognak megállni és továbbra is törekedni fognak arra, hogy teljesüljenek az álmaik.
 
Tegnap újra belebújtam a menyasszonyi ruhámba, aztán elajándékoztam. Csodálatos emlékeztetőként szolgált arra, hogy milyen messzire jutottam!

Megkaptam az új protéziseket! Ezekkel több lehetőségem nyílik, mint eddig bármikor!

Két évvel később..

A szívműtét után jobb formában vagyok, mint azelőtt bármikor!

Sose add fel!

Az eddigi legkomolyabb művem, de a mosolyáért megérte!

Megjelent a könyvem!

Nagyon büszke lehet magára!

Mindent magam csináltam!

Márciusban majdnem elhunytam, májusban lediplomáztam majd jött az esküvő és a nászút…

2020-ban odatettem magam!

Most már kicsivel jobban bánok a kozmetikumokkal..

Imádom a férjem! Zseniális, hogy mikre képes!

Sokan elaltatták volna, de nem mi!

A szüleim újra letették az esküt!

Megvan a diploma!

10 hónap, és -80kg!

Az előző tulajok egyáltalán nem figyeltek az egészségére!