Az elmúlt évtizedek során a sikert sikerre halmozó színészek közül sokan zsidó felmenőkkel büszkélkedhetnek, cikkünkben közülük mutatjuk be a tíz legismertebb arcot. Íme a 10 legismertebb zsidó filmsztár!
1) Ben Stiller

Tugg Speedman, Derek Zoolander, Walter Mitty – csak pár név Ben Stiller leghíresebb szerepei közül. A színész már évtizedek óta szórakoztatja a közönséget komikus filmjeivel, melyek eddig már több, mint két és fél milliárd dollárt hoztak a konyhára. Stiller tagja a csak ,,Frat Pack” névre keresztelt színészcsapatnak, mely Hollywood jelenleg élő legnagyobb komikusait tömöríti. Ben Stiller egy zsidó komédiás családba született bele, és ennek megfelelően a színész zsidó nevelésben részesült melyre a mai napig büszke. Stiller átesett a bar mitzvahn is, és bár felesége katolikus, elmondása szerint szüleihez hasonlóan Ő is tudatosan zsidónak neveli gyermekeit, ezzel együtt ünneplik mind a keresztény, mind a zsidó ünnepeket.
2) Natalie Portman

A Star Wars első trilógiájának hercegnője Jeruzsálemben született és valószínűleg a színészvilágban Izrael egyik legnagyobb támogatója. 2006-ban egy interjúban azt állította, Izraelben érzi magát a legjobban zsidónak, és gyermekeit is ezen szokások alapján szeretné felnevelni. Portman a Fekete hattyú forgatásán ismerkedett meg későbbi férjével, Benjamin Millepieddel. Millepied 2014-ben egy interjúban elmondta, folyamatosan tanulmányozza a judaizmust és komolyan fontolgatta az áttérést.
3) Adam Sandler

Adam Sandler a filmes világ talán egyik legérdekesebb figurája. A saját produkciós cége, a Happy Madison által készített filmeket a kritikusok rendre lehúzzák, miközben a nézőknek köszönhetően produkciói kasszasikerként könyvelhetők el. Legutóbbi filmjei közül a Nagyfiúk, a Kavarás és Jack és Jillis borzasztó értékeléseket kaptak az internetes fórumokon, azonban könnyed hétvégi vígjátékokként költségük legalább két és félszeresét visszahozták a filmek. Sandler nem beszél sokat származásáról, hacsak az nem ad ötleteket egy-egy filmhez vagy dalhoz. A Chanukah Dal világszerte híres lett, melyben Sandler a zsidó gyermekek érzéseivel szimpatizál, akik nem tudják átérezni a karácsony lényegét.
A Ne szórakozz Zohannal! című film is a zsidó kultúrával kapcsolatos sztereotípiákra épül. Bár nem szókimondó származásával kapcsolatban, mikor Howard Stern rádiós műsorában a színészt Izraelről és zsidóságáról kérdezte, Sandler keményen nekirohant Roger Watersnek, a Pink Floyd basszusgitárosának, miután a zenész rendre felszólította művésztársait, bojkottálják Izraelt amiért az ,,apartheid állam módjára elnyomja a palesztinokat”.

Sandler nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illette Waters viselkedését, majd egyértelműen kijelentette, ő igenis büszke zsidóságára és kiáll Izrael mellett.

The post A legismertebb zsidó filmsztárok, akik büszkék a származásukra appeared first on Top Pont.